Fogtuk a kezüket

2023. jan. 31. | Hírek

PTI Communications - Sikeres PR kampány után

Az elégedett ügyfél a siker igazi fokmérője – ezért is örülünk annak, hogy újabb sikeres PR-kampányt zártunk. Az értelmi fogyatékossággal élőkkel foglalkozó pécsi Fogd A Kezem Alapítvány a napokban értékelte azt a tavaly őszi-téli akciót, amelyben – társadalmi felelősségvállalás keretében – az RG-STÚDIÓ-val karöltve segítettünk neki. A projekt célja az volt, hogy építsük a szervezet hírnevét, és segítsünk abban, hogy nemes céljainak, szükséges fejlesztéseinek megvalósításához nagyobb forrásokra tegyen szert.

Tóth Péter, az alapítvány kuratóriumi elnöke arról a tapasztalatáról tájékoztatta ügyvezetőnket és Erős Gábort, az RG-STÚDIÓ tulajdonosát, hogy az összetett, sajtó- és egyéb fókuszú kampánynak köszönhetően jelentősen nőtt a szervezet ismertsége és elismertsége. Ráadásul ugyancsak a kampány, valamint a Treszner jótékonysági naptár jelentette lehetőség, továbbá az alapítvány saját szakmai és kapcsolatépítő munkája anyagilag is eredményesnek bizonyult: a múlt év végére ugyanis mind a Fogd A Kezemhez beérkezett adományok összege, mind a kliensei által készített termékek vásári eladásából, illetve  cégeknek értékesítéséből származó bevétel számottevően meghaladta az elmúlt néhány esztendőben megszokottat.

A sikeres akcióban elévülhetetlen érdemei voltak az alapítványt nagykövetként segítőknek is, úgyhogy ezúton is tolmácsoljuk a szervezet köszönetét Erős Gábornak, Kutyáncsánin Jevremnek, Lipics Zsoltnak, Ranga Lászlónak és Ranga Péternek, valamint Siptár Dávidnak! Az alapítvány forrásgyűjtése pedig folytatódik…

 

(A képen balról jobbra: Pánovics András, Tóth Péter és Erős Gábor)

Irány a PTE!

Irány a PTE!

„IRÁNY A PTE!”, „MINDENKI PÉCSI AKAR LENNI!” – ez a két szlogen gyakori szófordulattá vált az irodánkban ősz óta. A PTI csapata nyerte ugyanis a Pécsi Tudományegyetem idei beiskolázási kampányának offline és online kommunikációjának lebonyolítását. Rengeteg energiát és kreativitást fektetünk ebbe...

bővebben
Ebéd, ajándékok, játék és nevetés – így zártuk az évet

Ebéd, ajándékok, játék és nevetés – így zártuk az évet

Minket is elért a karácsonyi hangolódás időszaka, a héten megtartottuk első (talán hagyományteremtő) irodai, közös év végi ajándékozós és társasozós délutánunkat. A kiadós ebéd után a kreatív kollégák olyan ajándékokkal lepték meg egymást, amelyek garantáltan mosolyt csaltak az arcokra. Ezután...

bővebben