Mióta dolgozol a PTI-nél?

Pontosan tíz éve. Az első PTI-s munkám filmes feladat volt: büntetett előéletű emberekkel, valamint velük foglalkozó szakemberekkel forgattam. A filmben bemutatott projekt célja az volt, hogy ezek a nehéz sorsú emberek tanulás révén vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Emlékezetes, döbbenetes történeteket ismerhettem meg.

Milyen munkakörben dolgozol? Mit ad ez a pozíció Neked?

Kommunikációs vezetői munkakörben dolgozom. Akárhogy is vesszük, a pozícióm megnevezése egyenesen utal az abban eltöltött éveimre, hiszen a csapatból másodikként csatlakoztam a céghez. Kimondottan PR- és kommunikációs feladatokkal foglalkozom, azt tanultam, abban van tapasztalatom. Rendkívül sokszínű ez a terület. Hálásan gondolok vissza arra, hogy az elmúlt években a pártfogó felügyelet alatt állóktól az ökoturisztikai látogatóközponton át az alkatrészgyártásig rengeteg mindenbe nyerhettem bepillantást. Valamennyi projektből sokat tanultam, és örömmel tölt el az, hogy a munkám révén mennyi embert ismerhettem meg. Bevallom azonban, hogy azt a területet szeretem a legjobban, amivel egyébként a legtöbbet foglalkozom: ez pedig a hazánkban élő német közösség ügye. 2014 óta dolgozunk együtt a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatával, a kommunikációjuk folyamatos támogatása mellett számos kisebb-nagyobb projektet valósítottunk már meg közösen, és még bőven akad új tervünk is. Ez azért olyan szeretem-munka, mert kisgyermekkorom óta tudatos és elkötelezett tagja vagyok ennek a közösségnek.

Miért döntöttél a PTI mellett? Miért tartod jó munkahelynek?

A PTI előtt a Magyar Televíziónál dolgoztam szerkesztő-riporter-műsorvezetőként. 2011-ben komoly átalakításokra került sor a tévénél, és ez az akkori életemmel – fiatal édesanya voltam két kisgyermekkel – nem volt összeegyeztethető. A PTI Communications a férjem és a testvérem közös vállalkozása. Léptünk egy nagyot, mindent feltettünk egy lapra, és úgy döntöttünk, megér egy próbát, hogy én is beszálljak. Szakmába vágott, és az sem jelentett gondot, hogy Andrással nap mint nap együtt dolgozzunk, hiszen amióta ismerjük egymást, ez a helyzet. Csoda látni, hogy honnan hová fejlődött a cég. Munkatársként, de egyúttal a „főnök bizalmasaként” is végigkísértem minden sikert és nehézséget. Büszke vagyok a csapatunkra!

Mit vársz szakmailag az elkövetkezendő évektől?

További sok olyan feladatot, amelyben lubickolhatunk: amelyek még több közös ötletelésre, vidám, lendületes, örömteli munkára adnak lehetőséget. Nagyon szeretem, hogy a csapatunk tagjai összhangban, egymás dolgaira odafigyelve, rendkívül kellemes hangulatban teszik a dolgukat. Ez a munkán is meglátszik. Ha ez így folytatódik, akkor megmaradnak és jönni fognak az újabb szép feladatok is. Sok az immár régi partnerünk is, de évről évre bővül is a kör, egyre többen és komolyabb munkákat bíznak ránk – ezek mind-mind visszaigazolják azt, hogy jó úton járunk.

Mi az, ami a szakmádon kívül érdekel? Mivel töltöd el a szabadidődet?

Most, hogy a gyermekeink már mindketten gimnazisták, újra elmondhatom, hogy akad egy kis szabadidőm. Imádok a természetben lenni, jó nagyokat sétálni, kirándulni, várost nézni, vagy épp otthon bekuckózva olvasni – ezek mind kikapcsolnak. Szeretek kötni és horgolni, és igyekszem minden nap legalább egy kicsit mozogni. Rendszeresen jógázom, habár a sportoló fiaim azt mondják, hogy a jóga a lusták sportja. Tagja vagyok a Pécsi Német Önkormányzatnak, az ott végzett munkám az én önkéntes hozzájárulásom a német közösség továbbéltetéséhez. Egyébként pedig – kamaszkor ide vagy oda – igyekszem minél több időt tölteni a családommal.

Mi a kedvenc elfoglaltságod a PTI csapatával? Miért éppen az, mit szeretsz benne? 

Nagyon jól érzem magam a kollégáim körében. Komolyan! Szinte minden napra jut egy kicsi a jóból, mert az irodai napokon együtt szoktunk ebédelni, a szülinapokon sütizni. Ilyenkor jókat beszélgetünk. Mindenki szívesen mesél, de mindenki szívesen meg is hallgatja a másikat – ez a tapasztalataim szerint sok helyütt nem annyira jellemző. Minden beszélgetésből tanulok egy kicsit: egy-egy finom receptet, egy-egy, a hétköznapokba simán beépíthető környezettudatos vagy épp kézműves ötletet, de az is jó, amikor a gyerekeinkről vagy a cicáinkról osztjuk meg az élményeinket. Az egyéb közös programok pedig – legyen szó munkához kapcsolódó közös ötletelésről, csapatépítő tréningről vagy balatoni pezsgős vitorlázásról – kivétel nélkül élményszámba mentek. Az bennük a legjobb, hogy sosem akad meg a beszélgetés és mindig jó a hangulat.

Hogyan küzdöd le a legnagyobb gyengeséged a munkád során?

Mivel nem vagyok elég „slágfertig”, nem szeretek telefonálni. Szívesebben intézek mindent – vagy legalábbis amit csak lehet – írásban, mert úgy jobban át tudom gondolni a dolgaimat.

Melyik ötletedre, projektedre, sikeredre, változásodra vagy a legbüszkébb és miért éppen arra? 

Amire nagyon büszke vagyok, az egy, az országos német önkormányzattal közösen megvalósított kommunikációs kampány. A célja az volt, hogy a magyarországi németek elűzetésére hívja fel a figyelmet. Egy úgynevezett vándorbatyut indítottunk országos körútra, amely egy év alatt 3.431 kilométert tett meg, 41 német nemzetiségi iskolában fordult meg és több tízezer általános és középiskolás tanuló figyelmét irányította helyben megszervezett projektnapok révén az akkor 70 éve történt borzalmakra. Még jól emlékszem, hogy az alapötlet András agyából pattant ki, aztán miközben vasaltam, ki is találtuk a nagyvonalakat. Az MNOÖ akkori elnöke, az azóta sajnos elhunyt Heinek Ottó azonnal kapott az ötleten, az pedig, hogy végül mennyien kapcsolódtak be a maguk módján, szinte hihetetlen. Mára sok emlékezetes projekt van a hátunk mögött, de nekem ez a vándorbatyus volt a kedvencem.

Melyik a legviccesebb munkahelyi sztorid?

Volt egy ideig egy „céges ebünk”: egy egykori kolléganőnk rendszeresen behozta Tubes kutyát az irodába, akinek – lévén, hogy sok időt töltött velünk – természetesen vizes tálja (pontosabban műanyagdoboza) is volt a konyhában. Történt egyszer, amikor Tubes már nem járt be nap mint nap „dolgozni”, hogy szükségem volt egy ételtartó dobozra. Találomra kivettem egyet a szekrényből, beletettem az ebédemet, amit később megmelegítettem és jóízűen megettem. Csak utólag derült ki, hogy az a tál épp a kutyusé volt…

Melyik az a három szó, amellyel a PTI-t jellemeznéd, és miért pont azokat választottad?

A szlogenünknél, a PARTNERSÉGBEN-TISZTESSÉGGEL-IGÉNYESEN szavaknál jobb három szót keresve sem találhatnék. Kifejezik mindazt, amire több mint egy évtizede törekszünk, amit lépésről lépésre tanultunk meg, és amihez ragaszkodunk.