Ma vagyunk 10 évesek!

2020. aug. 24. | Hírek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két rokon. Sógorok, akik egy napon összeültek, gondoltak egy nagyot, azt meghányták-vetették magukban, azután végül kimondták: ők bizony pr-céget alapítanak.

Ha rendhagyó mesébe foglalnánk, akár így is indulhatna a PTI Communications eddigi története, amely hivatalosan éppen egy évtizede, a 2010. augusztus 24-i cégbejegyzéssel vette kezdetét. És örömteli, hogy ez nem mese, hanem a valóság: az 1 fővel és kis munkákkal indult helyi vállalkozásban ma már 10-en dolgozunk, és mostanra országszerte több száz projektet zártunk le. Tudatos kommunikáció révén építjük a megrendelőink hírnevét: üzeneteket fogalmazunk meg, stratégiákat állítunk össze, kampányokat bonyolítunk le, arculatokat, filmeket és kiadványokat készítünk, rendezvényeket szervezünk stb.

Ami a következő éveket illeti, „csak” folytatni tervezzük ezt az építőmunkát – és van néhány pillérünk, amelyre támaszkodhatunk:

–        először is az alapelvünkre, ami a „PTI” három betűjével is összegezhető: hogy Partnerségben, Tisztességgel és Igényesen dolgozunk;

–        arra, hogy szeretjük, és elkötelezetten végezzük a munkánkat;

–        és most már cégesen is évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezünk.

Mindezek tükrében továbbra is állunk az újabb és újabb feladatok elé! Ahogy a jelmondatunk is szól: „Megoldjuk”.

Virágot a virágnak – de kávét is!

Virágot a virágnak – de kávét is!

A nemzetközi nőnapról a PTI-s fiúk sem feledkeztek meg. Sőt a lányoknak idén közös ajándék is érkezett: néhány csomag őrölt kávé a nagy kedvenc málnás fajtából, amit egyszerűen imádunk... Ráadásként pedig mindegyik PTI-s lány névre szóló kövirózsát kapott. Igaz, a kísérő "szigorú intés" szerint a...

bővebben
Ezt jól kifőztük!

Ezt jól kifőztük!

Fenséges illatok a levegőben, ínycsiklandó finomságok a tányérokon és tele bendők - ez volt a II. PTI Kitchen. A csapatunk ezúttal a holnap kezdődő nagyböjthöz igazodva döntött úgy, hogy közös lakomázást szervez. Mindenki a kedvenc ételét hozta magával, de egymás ínyencségeiből is...

bővebben
Fogtuk a kezüket

Fogtuk a kezüket

Az elégedett ügyfél a siker igazi fokmérője - ezért is örülünk annak, hogy újabb sikeres PR-kampányt zártunk. Az értelmi fogyatékossággal élőkkel foglalkozó pécsi Fogd A Kezem Alapítvány a napokban értékelte azt a tavaly őszi-téli akciót, amelyben - társadalmi felelősségvállalás keretében - az...

bővebben