Ismét 2-szeres Marketing Gyémántdíjas ügynökség lettünk – értéket teremtő kommunikációval

2026. márc. 5. | Hírek

A PTI Communications Kft. idén is elnyerte a rangos Marketing Gyémántdíjat, ezzel megismételve a tavalyi sikert: ismét két különböző kategóriában ismerték el munkánkat. Számunkra ez nemcsak szakmai visszaigazolás, hanem annak megerősítése is, hogy a tudatos, értékalapú kommunikáció valódi hatást képes elérni.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy munkánkat újra a szakma élvonalába sorolták – ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez az eredmény közös siker. Partnereink bizalma, a közös gondolkodás, a merész és kreatív ötletek, valamint a csapat összehangolt munkája nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Külön köszönet illeti kollégáinkat is, akik szakmai igényességükkel és kitartásukkal évről évre lehetővé teszik ezeket az eredményeket.
Az idei díjazás mögött két különleges projekt áll, amelyek jól mutatják, hogyan válhat a kommunikáció valódi értékteremtő erővé.

Az egyik elismert munka a Fogd A Kezem Alapítvány „Szívből növő köszönet” kampánya volt, amelyben egy anyák napi kezdeményezés keretében szív alakú magpapírokkal üzentünk Pécs utcáin. Egy egyszerű, mégis erős gesztus segítségével a hála és a figyelmesség üzenetét vittük közelebb az emberekhez.

A másik díjnyertes projekt a „Fokus Ungarndeutsch” podcast volt, amely a hazai németség világát hozta közelebb történeteken és beszélgetéseken keresztül. Valódi hangok, valódi élmények és közösségi történetek adtak alapot egy olyan kommunikációs felülethez, amely nemcsak informál, hanem összeköt és elgondolkodtat.

Hiszünk abban, hogy a tudatos kommunikáció nem csupán elér, hanem megérint és közösséget teremt. Ezért is folytatjuk tovább munkánkat ugyanazzal a szemlélettel: értéket adni minden projektben.

Stabil alapok, erős jövő

Stabil alapok, erős jövő

A PTI Communications Kft. újabb fontos szakmai visszaigazolást kapott: elértük a Silver 2 minősítést a Dun & Bradstreet nemzetközi cégminősítési rendszerében. Számunkra ez a minősítés nem csupán egy címke, hanem annak megerősítése, hogy működésünk stabil, megbízható és hosszú távon is...

bővebben
Gyakorlatból karrier

Gyakorlatból karrier

A PTI Communications Kft. számára különösen fontos, hogy a szakmai gyakorlat ne csupán egy kötelező állomás legyen, hanem valódi fejlődési és karrierindító lehetőség is. Ennek örömére csapatunk két új munkatárssal bővült: Dalma és Réka korábban nálunk teljesítették szakmai gyakorlatukat, most...

bővebben
Szakmai munka az élhető közösségekért

Szakmai munka az élhető közösségekért

A PTI Communications Kft. számára kiemelten fontos, hogy olyan szakmai közösségekhez is kapcsolódjon, amelyek értékrendje és céljai összhangban állnak a fenntarthatóság, az együttműködés és az élhetőbb települések gondolatával. Ennek jegyében ügynökségünk csatlakozott az Élhető Települések...

bővebben