Több mint 5 évig dolgoztunk együtt a Gandhi Gimnáziummal

2021. nov. 5. | Visszajelzések

MCSTE elnöke, Gulyás István

„A Gandhi Gimnázium és a PTI Communications kapcsolata 2011 körül kezdődött, én magam pedig – az iskola fenntartójának vezetőjeként – 2016-tól, több mint 5 éven át dolgoztam együtt a céggel.

Hogy PR és marketing téren mennyi mindenben segítettek nekünk, azt röviden összefoglalnom is nehéz: összetett, minőségi saját arculatunk, tervszerűbben működő saját online csatornáink, színvonalasabb kiadványaink és videóink, igényesebb egyéb megjelenéseink, nagyon hatékony sajtókommunikációnk lett, de a rendezvényeink szervezéséből, az eredményes beiskolázási kampányainkból, valamint a partneri körünk bővítéséből is kivették a részüket.

Meghatározó volt a szerepük abban, hogy a rólunk szóló érdemi híradások és a sikereink is megszaporodtak, a Gandhi külső megítélése nagyságrendekkel javult.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a PTI hozzáadott értékét, akkor azt idézem fel, amit egyszer a cég ügyvezetőjének mondtam: „Mindig arra jutok, hogy ebből sok mindent mi magunk is meg tudtunk volna csinálni – de ha ti csináljátok, akkor az valahogy mindig sokkal átgondoltabb és igényesebb lesz”.”

Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője

 

5 éve velünk – köszönjük, Kriszti és Berci!

5 éve velünk – köszönjük, Kriszti és Berci!

2020. január 6-án, vízkeresztkor két fantasztikus kollégával gazdagodott a PTI Communications csapata: Kriszti és Berci akkor csatlakoztak hozzánk, és azóta rengeteg közös siker részesei voltak! Öt év lelkiismeretes munka, kreatív ötletek, csapatmunka és kitartás áll mögöttük, amit nem lehetett...

bővebben
Evés, alkotás, nevetés – így búcsúztunk 2024-től!

Evés, alkotás, nevetés – így búcsúztunk 2024-től!

A csapatunkkal idén is együtt zártuk, különleges programokkal búcsúztattuk 2024-et! Az ünnepi hangulatot először az irodában teremtettük meg: a közös ajándékozást egy dzsúzos-sütizős délutánnal indítottuk, ahol mindenki izgalmas meglepetéseket adott az általa húzott kollégának. Majd a Fészek...

bővebben
Tűzrakók és lángvivők

Tűzrakók és lángvivők

Néhány nappal ezelőtt a public relations és szóvivő szakos egyetemisták után most a Pécsiközgáz marketinget tanuló hallgatóinak tartott órát Pánovics András ügyvezetőnk. Példákkal teli előadásának fókuszában az állt, hogy akár szakmai partner ügynökségként, akár egy szervezet kijelölt...

bővebben